2013. 04. 24.

Vizsga...

Halihó Kedves Olvasóim!
Végre túl vagyok az osztályozó vizsgán. Nagy örömömre felettébb jól sikerült, 97%-os lett. Persze, hogy a felelésnél én voltam az, aki miután bementem szépen a kis atlaszommal, kihúztam a tételemet, majd a borítékba nézve azt mondtam: "Ebben nincs semmi." Természetesen volt - csak én nem voltam elég szemfüles -, és szeretett osztályfőnököm vigyorogva vette ki belőle a tételt. Én meg valami olyasmit mondtam, hogy "Bakker!". Ezek után odamentem egy padhoz az atlasszal és a borítékkal, majd leültem kidolgozni Magyarország ásványkincseit. Ekkor az egyik tanár rám nézett és megkérdezte: "Van lapod?" Ööö... Persze, hogy nem volt. Senkinek sem volt. Hozott egyet. Majd újabb kérdés: "És tollad?" Mire a válaszom egyszerűen csak ennyi volt: "Hoppá!" Nem kell mondanom, hogy volt nevetés a tanárok körében. De semmi gond. Kaptam tollat és hibátlanul lefeleltem. Még egy frappáns lezárást is sikerült kitalálnom (bár Dóri "Szeretem az almát." befejezésének azt hiszem senki nem érhet a nyomába :D). Majd miután kijöttünk és a tanárnő megjegyezte, hogy mindenki nagyon felkészülten jött, természetesen (korábbi rövidítésemet  továbbra is használva) T. hozzátette, hogy igen, mindenki, kivéve Nórit. Kösz. Na mindegy. Nem haragszom az ilyenekért, már megszoktam tőle, és hogy is haragudhatnék pont rá... De, miután már le vagyunk zárva föciből, természetes, hogy a pénteki vaktérképemen (nem) véletlenül a Duna száma mellé Amazonas, a Balatonhoz meg Atlanti-óceán fog kerülni. És a többihez is valami hasonlóan közelítő érték. Talán nem kell mondanom, hogy repesve várom az utolsó témazárót is...
Végső soron elmondhatom, hogy idei vizsgáimnak nagyján túl vagyok, már csak a neheze van hátra. Ez az!
Végül egy - sokak számára tőlem már megszokott -  fárasztó viccel búcsúznék, valamint ismét egy dallal:

Óvodások készülnek az udvarra. Az egyik sehogy se boldogul a cipőjével, odamegy segíteni neki az óvó néni. Bizony nagyon megizzad, mire felráncigálja a kisfiú lábára a csizmát, ám alighogy letörli a homlokáról a verejtéket, a kissrác azt mondja:
- Óvó néni, fordítva van a lábamon a csizma!
A nő látja, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzza róla és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálja a kissrácra a csizmát. Ekkor a kisfiú megint megszólal:
- Ez nem is az én csizmám...
Az óvónő egyre idegesebb, őrült tempóban lerángatja a gyerek lábáról a csizmát, miközben az folytatja a mondókáját:
- ...hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte és ma reggel ezt adta rám anyukám.
A nő már lilát lát, de uralkodik magán. Ismét ráadja a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényel a művelet.
"Na, végre!" gondolja az óvónő, majd megkérdezi a gyereket:
- Hol a sapkád?
Mire a gyerek:
- A csizmámban...

1 megjegyzés: