2013. 05. 02.

12.

Eszembe jutott - néhányak figyelmeztetésére... -, hogy lassan már egy hete nem írtam, úgyhogy ezen sürgősen változtatnom kell. Először is örömmel értesítek mindenkit, hogy a banánhéjam, amit már több, mint egy hete szárítok, lassacskán tökéletesen száraz állapotba kerül, így kitehető lesz a parafatáblámra a szárított almacsutka és (szőlőszemek nélküli) szőlőfürt mellé. Érdekes dolog ez a parafatábla. Rendeltetés szerint üzenőtáblának kéne használni, de az enyémből inkább a személyiségem ismerhető meg. Annyira jellemző rám a sok kis kitűzött kacat a térképtűkből kirakott szmájlitól a tucatnyi - főként osztálykirándulásokról származó - belépő- és színházjegyen át, a milliónyi finomabbnál finomabb csokipapíron és az őzős történetünkön keresztül egészen a teli filás pontgyűjtőig, hogy azt lehetetlen lenne felsorolni, nem is untatnálak vele benneteket.
Elég mozgalmas hetem volt, el is fáradtam rendesen, a suliban is a majdelalszom-állapot  vagy az ezegyidióta-szindróma volt a legjellemzőbb, ahogy láthattak... de semmiképpen sem a normális. Egy kicsit talán segített a felfrissülésben a kétszer 20 perc bicikliút a sulitól hazáig, meg a délutáni lábfürdő, úgyhogy most egészen elfogadható állapotban vagyok. Na, de mit is csináltam? Kedden atlétikaverseny volt. Csak magasat ugrottam, úgyhogy a délelőtt nagy részét pléden heverészve töltöttem a fák alatt, amíg sorra nem kerültem. Természetesen a magasugrás délben kezdődött, ennek eredményeként - az X-hátú topom és a kilógó melltartópántom eredményeként - gyönyörű mintázattal sült szép pirosra a hátam. De sikerült az 1,45! Végre! :D És harmadik is lettem vele. Most a következő cél az egy ötven. :P Verseny után rögtön mentem anyuékhoz a Pilisbe és még tettünk egy egy-két kilométeres sétát (de persze turistaúton, nem ám kövesen vagy ilyesmi:)) a budakeszi vadasparkhoz, ami zárva volt, de azért a kerítésen keresztül jót beszélgettem egy parlagi sassal. (Hihetetlen, hogy egészen idáig még csak nem is gondoltam, hogy tudok sasul!) Valamint Móni javaslatára, miszerint minden testrészednek mozognia kell és akkor nem csípnek a szúnyogok, kitaláltunk egy rángatózó táncot (elég viccesen nézett ki ahogy így mentünk végig az úton). Este a szálláson már csak elnyúltam a kanapén a sörömmel (és az igencsak büdös lábammal), mint valami részeg csöves és énekeltem mindent, amit csak Móni elindított a laptopról - akár ismertem, akár nem... Másnap úgy terveztem, hogy otthon maradok és fizikát tanulok (na meg szaunázok :P), de  - fene azt a fránya Tóth-vérem, ami nem tud nyugton maradni, ha túráról van szó - amint meghallottam, hogy a többiek a Rám-szakadékba mennek, már eldőlt, hogy ez lehetetlen. Ígyhát végigmentünk a Rám-szakadékon harmadszor is, ami az egyik legjobb hely a világon. Nem lehet megunni :). Aztán boboztunk egyet Visegrádon és hullafáradtan értem haza. Na hát így visszanézve nem is olyan sok, de ha hozzávesszük, hogy Mónival kellett egy franciaágyon aludnom - és állandóan attól rettegnem, hogy lelök -, már épp elég. Végül, csak hogy legyen mire irigykednetek, elmondom, hogy kedden mit vacsoráztam Náncsi néni vendéglőjében. Készüljetek, isteni. Kemencében sült zöldfűszeres kacsamell gyömbéres narancsmártással, sült rozmaringgal, grillezett naranccsal, gombás rizzsel és gránátalmás salátával. És az egészhez egy fincsi bodzás limonádé, na meg élő tangóharmonika-zene. Bekerült a kedvenc helyeim listájára ez az étterem. (Pláne az ultrahigiénikus EU-s szabvány vécéjével, meg mozgásérzékelős szappanadagolójával...XD)
Na elég hosszúra sikerült a bejegyzés, úgyhogy azt hiszem búcsúzom. Jó volt veletek! :P
http://www.youtube.com/watch?v=DeFrX4z1au4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése