2013. 05. 13.

13.

Halihó emberek! Gondoltam, a sok tanulás közben illendő lenne egy kis időt szakítani a blogomra is, így hát e szerény kis bejegyzéssel érkeztem. Ami a tanulást illeti, már kezdek kicsit begolyózni tőle. Holnapután föci érettségi és folyamatosan a két véglet között hullámzok: egyszer biztosra tudom, hogy lazán meglesz, eddig az összes feladatsort 90% felettire csináltam akkor ez se lehet olyan nehéz, hogy ne tudjam ötösre, aztán meg jön a másik fele, hogy mi ez a hegység, hol ez a város, melyik országban van, egyáltalán melyik földrészen? Már sokadik reggel ébredek úgy, hogy úristen, ennek az országnak mi a fővárosa?! És sajnos mindig csak a végletek. Köztes állapot nincs. Azért remélem, szerdáig még sikerül megtalálnom... Egyébként már kissé kezd az agyamra menni a föci tanulás. Talán az lehetett a csúcs, amikor elkezdtem németre fordítani Szlovákia gazdaságát - már amennyire ment... elég vicces szóösszetétel lett például az Eurasian Bergensystem :D -, majd Kína iparát énekeltem a La Marseilles dallamára. Laci bácsi ideadta nekünk Mo. iparát, én meg csak összehajtottam és zsebre vágtam, majd mindenkinek azzal dicsekedtem, hogy Magyarország egész ipara a zsebemben van. No comment. Ma reggel kiderült, hogy Maszat a létező kutyák legeslegrosszabbika - és igen, erre Zoli rögtön rávághatja, hogy ez egy allúzió volt :) - miután elrágta a kapunyitó kar vezetékét, úgyhogy most állandóan kulccsal kell nyitogatni, ami elég hosszú folyamat :S. Írtam egy csodás szónoki beszédet nyelvtan órára, ami nem vitás, valóban jól sikerült, szerintem ha a nyelvtanversenyen ilyet produkálok, akkor a zsűri mind a 20 ujját megnyalta volna utána. Sajnos az a különbség, hogy ott csak tíz percünk volt kiagyalni. Na jó, inkább abbahagyom, mert csak összefüggéstelen gondolatok jutnak eszembe. Egyébként pénteken osztálykirándulás Kárpátaljára, úú, nagyon várom, majd utána jövök az élménybeszámolóval. Addig is hastala vista!
http://www.youtube.com/watch?v=4x23l6BGu3w

3 megjegyzés: