2013. 06. 14.

VAKÁCIÓ!

Ma, június 14-én, e szent napon végre felkerült a táblára a sokunk által hőn áhított V betű a napok óta növekedő  VAKÁCIÓ! felirat elejére (majd néhány vicces ember keze nyomán FAKultÁCIÓ!-vá módosult a szöveg...:D). Végre nyári szünet! Fel sem fogtam még, olyan gyorsan elment ez az év. És most, Reni külön kérésére, egy tanévzáró bejegyzést kellene összehoznom. Úgy döntöttem, hogy a fel-felvillanó képek, valamint naplóbejegyzéseim nyomán feljegyeznék néhány emlékezetes eseményt amely 10.G-sként történt velem/velünk, immár 11.-esekkel. Első pont az évnyitó, amelyről sikeresen elkéstem - úgy 15-20 percet, vagyis szinte az egészet - mert az újdonsült igazgató a megszokottnál negyed órával korábbra tette. Legalább a jókívánságait hallottam, és az ofőnek nem tűnt fel... Aztán ott volt az aggteleki kirándulás. Hmm... Ebből leginkább a szobánkban Edittel megejtett baseball(ra emlékeztető)-meccs maradt meg, amelynél ütőként PET-palackok, labdaként pedig egy hálózsák(!) funkcionált. Na meg a töménytelen mennyiségű fotó a vicces grimaszokkal. :P Ott volt a felejthetetlen németországi út cserediákként, meg a sok-sok verseny (amik közül kettőre vagyok a legbüszkébb: a Sárgaplakátos verseny első helyére Zolival és Edittel, valamint a magasugró harmadikra). A decemberi korizás, mint osztályprogram, amelyen T.-t kivéve mindössze hárman vettünk részt, nagyon vicces volt és eszméletlenül finom volt a forró fahéjas-almás ital, amit ittunk. Következő osztályprogram-kísérletünkön, a túrán a Budai-hegyekben szintén sokan vettünk részt, szám szerint ketten, én és Edit (na meg persze T. harmadikként). Ez is nagyon jó volt, főként, mikor T. megmutatta, merre van az úticélunk, és az rendszerint egy hegy másik oldalán, vagy pedig mögöttünk volt. Itt esett meg a vicces eset, amikor sikerült egy ropit keresztbe betuszkolnom a számba (és nem tört el :3), majd produkcióm után természetesen a többiek is követtek... Kicsit sem néztünk ki idiótának. :D  És végül itt volt a kárpátaljai osztálykirándulás, amiről már egyszer részletesen beszámoltam, így hát most nem is fordítanék rá szót, mindössze annyit (amit az eddigi sorokban kb. mindenhez), hogy ez is naagyon tetszett. De a suliban is alkottunk, ott volt Zolival a sörkert, amiben sörfákról szüretelik a sört és vadcsaposok szökdécselnek a tisztásokon, vagy Edittel a már régebben említett "lefejellek köcsög"-ös történetünk. A felvételi, amin segítők voltunk és hoztam a formámat. A történetre Bori reagált a legviccesebben, miután meghallgatta, először egy meglepődött (kicsit megrökönyödött) "Igen?" majd egy lehangolt "Óóó...". Röviden annyi történt, hogy miközben én és Edit (dolgunk már nem lévén) T.-ral beszélgettünk, én leejtettem a névsoros lapomat. T. lehajolt érte, de én felkaptam előle. Erre ő valami olyasmit mondott, hogy: "Hát igen, az emancipáció...", én meg, hogy meglegyen az öröme, megint ledobtam. Ő felvette, és  vigyorogva odaadta, én meg illedelmesen megköszöntem. Nagyjából ennyi... :) 
Aztán ott volt a sok-sok röpi, az órai amőbázások, a  - sokszor igencsak hangos és látványos - súgások, meg minden, ami kell. Idén kaptam meg életem első hármasát (na meg karóját, de az már úgyse lett beírva...), idén voltam először kosár-, meg röpiedzésen (mindkettőből egyen összesen...:P), idén végre  legalább három hétig biciklivel jártam suliba, idén végre 2.-ak lettünk az énekversenyen, és ebben nagy szerepem volt (na meg Borcának és Zolinak is :)), és amúgy hoztam a szokásos kitűnőt, jó sok dicsérettel. Remélem semmit nem hagytam ki - bár ez elképzelhetetlen - és mindenkinek jó nyári szünetet kívánok. Magamnak is azt remélek, bár még van hat nap a szóbeli érettségiig, csak azután élvezhetem felhőtlenül a szabadságot. Kezdem is rögtön egy biciklitúrával a Tisza-tó körül, aztán meg jöhet a végtelen sziesztázás (néhány hét intenzív nyelvtanfolyammal megszakítva...:\). Végezetül egy Road-számmal búcsúznék, hallgassátok egészséggel! :)

2 megjegyzés:

  1. Hát, hálásan köszönöm, hogy ilyen szépen összefoglaltad az ezévünket ;D Igazán eseményekkel teli volt, és lesz is azt hiszem.
    Na és a végére ez a Road szám igazán üt! Szóval úgy mindent összefoglalva....kellemes nyári szünetet Norcseesszz!!! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igazán nincs mit, nekem is jól esett visszatekinteni erre az évre és az ökörségeire... :P És neked is kellemes nyári szünetet kívánok! :)

      Törlés