2013. 10. 08.

31.

Hűha. A szokottnál igencsak régebben jelentkeztem, de ezt betudhatjátok a sok programnak, illetve tanulni-olvasnivalónak. Hol is kezdjem? Talán a magasugró verseny volt az első, ahol a csapat az előkelő második helyet szerezte meg. De azért haragudtam magamra, amiért a negyvenhárom már nem ment át. Nagyon kicsi hiányzott, és tudom, hogy a kevés gyakorláson csúszott el. És ez olyan rossz érzés... De nem baj, majd év végén! :) Aztán eljött a huszonhetedike, ami, mondhatni, elég sűrű nap volt. Hetedik órában latinra mentem. Ezután még volt fél órám a német tanfolyamig, így lesétáltam az állomásra vonatjegyet venni, meg vissza (tudniillik kutatók éjszakája volt, és a többiek már rögtön suli után bementek a programokra, én meg később követtem őket a német miatt...) Ezt követte másfél órányi németezés, majd rohanás a vonathoz (még szerencse, hogy a nagymamám olyan kedves volt, hogy bejött az iskolatáskámért és hozott egy könnyebbet :D). Elővettem az übermegagyors gyaloglótempómat, így elértem a 37-est, ami azt jelentette, hogy nem kellett egyedül utaznom: a színművészetire tartó osztálytársaim is ezzel a vonattal jöttek. Abban a hitben szálltam fel, hogy én Kispesten leszállok és - az előzőleg részletesen megbeszélt útiterv szerint :) - a Kálvin térig megyek metróval, majd onnan gyalog a KRE-re, és ott találkozom T.-ral és a többiekkel. Tévedtem. :D Nem sokkal indulás után T. felhívott, hogy ne a Kálvinig, hanem a Corvin-negyedig menjek és onnan gyalog vagy villamossal tovább stb., mert még odaérek az előző programra is. Rendben, majd csak odatalálok, nem lehet olyan bonyolult... De alig tettem le a telefont, néhány perc múlva csörgött ismét. Ezúttal a nővérem volt az. Közölte, hogy ő Zuglóba jön, ha kell a bérlete, menjek oda. Oké. Ő ismeri Pestet, biztos tudja, onnan merre kell menni. Így hát leszálltam Zuglóban, ahonnan úgy volt, hogy Móniék kocsival elvisznek a Stadionokig, onnan metróval a Deákig, ott átszállok és metróval a Corvinig, onnan meg már megvan... Szerencsére végül nem ez lett, hanem a Blaháig vittek, onnan meg villamossal már pofonegyszerű volt. Ennek ellenére az előadást a lombikbébi programról lekéstem, így hallgathattam egész este, hogy mennyire jó volt és milyen kár, hogy nem voltam ott. (De a végére odaértem, így az ajándékot én is megkaptam. :P) Ezután bementünk a szülészeti klinika koraszülött osztályára, ami nagyon érdekes volt. És hoztunk el arcmaszkot, meg hajhálót is, Zoli még a metrón is abban parádézott... :D 


Itt még csak arcmaszkunk volt,
 aztán jött a többi is...
Miután még elég sok időnk volt a következő előadásig, be akartunk ülni egy teaházba, de mivel nem találtunk, végül egy kocsmára esett a választásunk, ahol (ki-ki saját ízlése szerint) söröztünk-teáztunk-kávéztunk. Majd az NKE felé vettük az irányt, ahol a robotok hétköznapi-háborús alkalmazásairól, velük kapcsolatos erkölcsi kérdésekről hallgattunk meg egy előadást és többen is elhoztunk két-két ingyen elvihető könyvet, aminek valószínűleg soha nem vesszük hasznát, de azért sose lehet tudni... Végül, mivel még senki nem akart hazamenni, T. felajánlotta, hogy menjünk el hozzá, így még két órán át együtt lehettünk és beszélgettünk meg teáztunk T. pincéjében. Mire elindultunk, már igen hideg lett, így - minden tiltakozásom ellenére - az enyém mellett plusz két kabátban (Zoli és T. is nagyon lovagias volt :)) sétáltam ki a vonathoz.
Mi történt az elmúlt héten? Bármi is, az most sajnos nem jut eszembe... De  mégis! Hát hogyan is feledkezhettem el a hétfői osztályfőnöki óránkról, a jó és a rossz fogalmáról,a hitről és egyebekről. Na meg a keddi gombászásról T.-ral, Robival és Tasival.
Szombaton szüreti bál volt, ahol anyu és Móni is felöltöztek és táncoltak, én meg fotóztam és fotóztam, de a táncot sem úsztam meg, a tánctanár - elmondása szerint - nem hagyhatta, hogy ne táncoljak. :D
Délután rádöbbentem, hogy a fizika füzetem Tasinál maradt, és hétfőn tz, úgyhogy nem menekülhetett: vasárnap áthozta. Mivel aznap még nem evett, benyomott két nagy tányér húslevest, két csirkecombot krumplival, meg egy csomó almás pitét; ezután, mivel lekéste a buszt, még két órát beszélgettünk, főként arról az ominózus fogadásról, meg a jövőről, de ezeket most nem részletezném. Tegnap - a témát folytatandó - szintén ott maradtam osztályfőnökin, meg utána a teázáson és T.-nak sikerült elbizonytalanítania (hú, de hosszú szó!), úgyhogy azt hiszem jövő héten is ott leszek. :) Ma pedig hetedik órában a - talán felelőtlenül elvállalt - biosz-kémia-fizika-töri verseny megbeszélését tartottuk, és hosszas gondolkodás után sem tudtunk csapatnevet kitalálni. Így - Viki (remélem) nem komolyan gondolt kérésére - itthon elkezdtem anagrammákat készíteni a suli nevéből. Azért használtam segítségként a sztaki.hu-t, ami már a József Attila Gimnáziumra is elég sok érdekességet dobott ki: ezeket. A teljes név pedig már túl sok volt neki, így azzal csak úgy magamtól próbálkoztam. A végeredmény: Fiatal (ötös) géniuszok (igazi) zászlós akadémiája. Sajnos kimaradt pár betű, amit nem tudtam hova tenni, várom a tippeket: kskzgezmp, meg a zárójelesek, mert az annyira nem tetszik. Ezenkívül próbálkoztam netes lexikonokkal, ahol a szó tartalmazza a JAG részletet, nem sok sikerrel. Szerintem a legjobb ez volt:
Ptenochirus jagori, jelentése: Nagy pézsmaszagú repülőkutya. xD
Na jó, azt hiszem abbahagyom, mert elég hosszúra sikeredett a bejegyzés, de két hét nagy idő, és csak a legfontosabbakat mondtam el. :D
És végül a zene. Mivel tudom, hogy sokan nem hallgatják meg őket - többek között arra hivatkozva, hogy nagyrészt rock, ezt cáfolom! Nagyon sok van, ami nem rock -, most külön felhívom a figyelmet, hogy ezt mindenkinek MUSZÁJ meghallgatnia, mert egyszerűen zseniális.
http://www.youtube.com/watch?v=rJIJdYk1x98
További szép estét!

1 megjegyzés:

  1. afgán amil izzó jeti must
    ezért ez elég menő név lett volna! :)

    VálaszTörlés