2014. 01. 31.

47.

Szép napot kedves Olvasóim! Ezen a héten a szép idő örömére kétszer is sétálni mentünk Mónival és Maszattal a hófehér határba. Jártunk erdőn és mezőn egyaránt, ettünk csipkebogyót, rohangáltunk és hemperegtünk a hóban, hóesés híján pedig kénytelenek voltunk saját magunk előállítani a hulló pelyheket többféle módszert is kipróbálva, a Hópille száll... kezdetű dallal kísérve. Természetesen Maszat is nagyon élvezte e kiruccanásokat, minduntalan Petőfit juttatta eszembe: viselkedése először Az alföld sorait idézte ("Börtönéből szabadúlt sas lelkem/ Ha a rónák végtelenjét látom."), majd "Mint az őrült, ki letépte láncát/ Vágtatott" Maszat "a rónán át"...
A hóban hempergésből
 Maszat is kivette a részét...

E kérdésre ím, két igen egyszerű
módszert javasolhatok válaszul:
1. Végy egy havas fát, majd kezeiddel
(szigorúan kesztyűs kézzel) kezdd el
csapkodni annak ágait, így azokról a
a rájuk nehezedő fehér réteg
hóesésként hullik alá. (Ezt a módszert
 a fenti fotósorozat szemlélteti.)
2. E módszer akkor alkalmazandó, ha nem
található elérhető magasságban faág a
közelben. Ez esetben végy a földről egy
marék havat, majd határozott mozdulattal
dobd fel a fejed fölé. Az eredmény
ugyanaz.
Természetesen meg kell jegyeznünk, hogy mindkét
módszer csak abban az esetben működőképes, ha
a fák ágain, illetve a földön találunk havat,
 mivel ezek csak a hóesés, és nem a hó gyártásának
folyamatát írják le.
Ezenkívül elolvastam Az ember tragédiáját, amelyről meg kell hagyni - bár a nehéz nyelvezet okozott némi kellemetlenséget -, tényleg remekmű. Bámulatos, ahogyan Ádám egyik nagy eszméből a másikba sodródik, és habár mindben csalódnia kell, mégis a küzdést választja. A falanszter - és általa a jövő - bemutatása állatok, növények, művészetek és érzelmek nélkül pedig kicsit elborzaszt a ridegen praktikus tudománytól, ennek ellenére (vagy éppen ezért?) egyszerűen zseniális.
Csütörtökön pedig ígéretemhez híven elmentem kedvenc nővéremmel az uszodába és negyven hosszt tisztességesen teljesítettem. (Igaz, hogy a nyakam baromira fáj, mivel ebből 36 mellúszás volt - meg amúgy sem vagyok túlzottan edzésben... -, de azért megérte. :D)
Ma pedig fájó szívvel sorsdöntő (legalábbis azt hiszem) elhatározásra jutottam egy számomra igen fontos ügyben, amelyen már régóta rágódom, de konkrétumot majd csak akkor írok, ha elintéztem a dolgot. A viszontlátásra, hétvégén ne tanuljatok - sokat! Mert jobb a pihent, fürge agy, ha félig üres is, mint a telitömött, de fáradtságtól nyikorgó. 
Hű, micsoda bölcselkedő lett belőlem, de ami igaz az igaz. :P Na de abbahagyom ezt a katyvaszt. Pá!

http://www.youtube.com/watch?v=EOkRGCs7ycg
(Azért ezt választottam, mert egyrészt még soha nem tettem fel komolyzenét, másrészt a héten meghallottam a Die Hard reklámja alatt és utána napokig ez ment a fejemben, dúdoltam meg énekeltem - még milyen jó, hogy Edit néni anno megtaníttatta velünk szolmizálva...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése