2014. 04. 11.

59.

நல்ல மாலை kedves Olvasóim! Tamil nyelven üdvözöltelek benneteket, mert nekem nagyon tetszenek a betűi. Egy kicsit - de csak kicsit - A Gyűrűk Ura közös nyelvének írására emlékeztetnek, amit volt szerencsém hosszasan tanulmányozni, mikor a könyv függeléke alapján leírtam vele a nevemet. Az is nagyon szép, de sörnyű (Ezt az elgépelt szót azért hagytam így, mert meglepő módon a Blogger nem húzta alá hibásnak, így elgondolkodtatott, mi lehet az a sörnyű. A nyű, mint tudjuk, a légy lárvája, tehát a sörre vonatkoztatva valószínűleg a sörlégy kis porontyáról lehet szó. És hogy miért sörlégy, erre sokféle teória felállítható. Egyrészt lehet a legevidensebb megoldás a poratka-káposztalepke-analógiára alapozva: egy légyfaj, amelynek kedvenc eledele a sör. Ily módon elég részeges disznó lehet, aki iszik mint a gödény és mivel köztudott, hogy a csigák is szeretik a sört (így is szokták őket csapdába csalni, ha elszaporodnak), rokonságban állhat velük is, végső soron tehát ebből az egyvelegből igencsak bizarr állatfaj kerekedik, főként ha a nyűre visszatérve azt nézzük, hogy a kölyköknek ilyen szülővel kutya egy élete lehet. Másrészt, ha nyelvtanilag vizsgáljuk, lehet sörből lévő légy, ami elég valószínűtlen, de esetleg az ereiben folyhat sör - ez esetben az erek nem véredények, hanem söredények (alias korsók) lennének, ha-ha. Harmadrészt, minthogy sok állat neve a népnyelvből eredeztethető, ezen a szálon is elindulhatunk. Fura neveket tudtak kiötleni őseink, úgymint a házi légyre a pusztuljka, és mivel sok-sok mindenben varázslatot láttak (nem hiába van annyi babona), lehetséges, hogy a sörlegyet valami felsőbbrendű mágikus lénynek tartották, aki a még el nem készült sör fölött repülve csak annyit mond: "Sör légy!", és huss, az máris sörré változott. Ily módon a sörgyártás elengedhetetlen kellékeként tartották számon. És mivel sokat mondogatta e ominózus kétszavas mondatot, rajtamaradt, mint ragadványnév (nem egy ilyet ismerünk, mint például kis falunk Halesz részének elnevezése, de ez megjegyzésnek túl hosszú történet...). Végül, de nem utolsó sorban lehet a Shirley keresztnév magyarba átvett és kissé eltorzított változata (ilyet is ismerünk: Zsebágyebágyő :P). Amennyiben az állatfaj felfedezőjét így hívták, ez a legreálisabb magyarázat.) lehetett szegény középföldeieknek mindent ezekkel a cikornyás jelekkel leírni... Ígyhát maradok a jól bevált jegyzettömbös betűtípusomnál és így foglalom össze a közelmúlt eseményeit. Először is, haladok a gitártanulással, ma is volt órám (szám szerint a második). Már egész sok akkordot tudok (bár az egymás után rakás még kissé döcögős :P) és kezd az F-nek is F(-hez hasonló) hangja lenni. Ezenkívül mozgalmas két hetem volt, szó szerint, mert minden nap mozogtam valamit. Ebből természetesen a magasugrásban érzem magam leginkább elememben, egyszerűen imádom és hála a sok edzésnek, egészen a topon vagyok, a héten már egy negyvenötöket ugrottam, ami utoljára tavaly tavasszal sikerült (és ennél nagyobbat még soha nem ugrottam). Kár, hogy a versenyre nem tudok elmenni, pedig valószínűleg az utolsó alkalom, amikor (mivel a szeptemberire nem szoktunk túl sokat készülni) esélyem is lenne valamit elérni. De hát, mint mondani szokták, ember tervez stb. stb., aznap osztályozóvizsgázom - igen, már megint érettségizni fogok, ezúttal németből -, és még nem tudok egy tételt sem, úgyhogy bele kell húznom a hátralévő két hétben, főként, hogy egyéb nagyszabású házik is várnak rám egy novellaelemzés és egy műelemzés formájában. Ráadásul a kreativitásomat mélypontra süllyedni érzem, vagy fél éve nem készítettem semmilyen ékszert, az össz alkotásom ajándék filcfigurák gyártásában merült ki, amikkel nincs baj, de valami nagyobb falatra is sort kéne keríteni. 
Végül pedig: ma történt, hogy a buszra várva ücsörögtem a pályaudvaron, és - ahogy azt ilyenkor szokta az ember - unaloműzőként a környezetemet figyeltem: a kisfiút, aki fél órán keresztül gurgulászott ide-oda az állomáson háromkerekű kismotorján; a buszvezetőt, aki leszállva a buszról hosszú percekig a jármű előtt térdelve és annak alját végigtapogatva kereste az ajtócsukó gombot és ezzel teljesen összepiszkolta a kezét; és miközben szemlélődtem, megakadt a szemem az automatán, jobban mondva annak egy pontján. Egy jegyen, amelyet látszólag valaki ott felejtett a jegykiadóban. Egy kicsit még hezitáltam, hátha a közelből tér vissza a tulajdonosa, de aztán győzött a kíváncsiság, odasétáltam és kivettem a jegyet, majd visszaültem a padra. Péterire szólt, még érvényes. Egy darabig nézegettem, majd arra gondoltam, még van majd' ötven perc míg lejár, addig jöhet valaki, akinek pont ilyen jegyre van szüksége; ezzel visszatettem az automata nyílásába. Körülbelül negyed óra múlva egy fiú lépett az automatához és - a jegyet nem észrevéve - váltott egy másikat, majd meglepetten vette ki a két papírdarabot. Érdeklődve figyeltem, mit kezd vele - névről ismertem, ő is csévi -, de ő egyszerű volt és anyagias, azt tette, ami nekem eszembe sem jutott. Elvitte a pénztárhoz és visszaváltotta. Gazdagabb lett százhúsz forinttal.

https://www.youtube.com/watch?v=kpKf4jmNAV4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése