2014. 07. 30.

Mátra, mozi meg miegymás...

Na szervusztok! Egy ilyen jól alliteráló cím után hasonlóan fantáziadús folytatást kéne összehoznom, hát, nem ígérek semmit. Voltaképp nyaralási beszámolónak ígérkezik a bejegyzés sok fotóval, de azért lesz itt más is. Ha a címből nem lenne nyilvánvaló, a Mátrában jártunk a családdal. Sok mindent láttunk meg csináltunk. Odafelé beugrottunk a turai kastélyhoz. Hát mit ne mondjak, eszméletlenül gyönyörű. Hát még, ha felújítanák! Bár egy részét már sikerült, de úgy látszik a munka egy ideig még szünetel. Voltunk Recsken is a hajdani munkatáborban, meg kerestük a plakátokon agyonreklámozott struccfarmot, kétszer is végigkocsikáztunk az úton, amit a tábla jelölt, nehogy elszalasszuk, de csak kecskékkel találkoztunk... Mondjuk megértem, ha csődbe mentek. Bátor dolog az ország leghidegebb tájékán éppen struccokat tartani. Hát a bátorság láthatóan nem mindig hozza meg a gyümölcsét. :) Jártunk a demjéni strandon is, ahol kipróbáltuk, milyen háttal csúszni kétszemélyes gumival a csőcsúszdán. xD 
Aztán voltunk a siroki várban is:


Elég jó hely. Nemcsak szép, de mindenféle maskarákat is felvehet az ember...

...és megpróbálhat méltóságos arcot
vágni...
...de ha nem megy, jobb, ha egyszerűen
vigyorog a kamerába. :D
A várlátogatás után a Vár Étteremben vacsiztunk, ahol mennyei szarvasszelet volt terítéken áfonyaöntettel és narancsszeletekkel. Nyamm.
Aztán az egyik napon...
...túrázni mentünk. :)
Kiindulópontunk egy cseviceforrás volt és közelebbi célunk az Ilona-vízesés. Onnan meg még egy jó nagy köpés és már a Kékest tapostuk. De azért közben megálltunk szétnézni is.
Jobban mondva felmásztunk
egy gerincre szétnézni...
...és a hely nagyon megihletett. :)

Persze fújt a szél, de azért nem ennyire. Aztán folytattuk az utunk és egy idő után egy felhő közepében találtuk magunkat. Aztán fázva és kicsit éhesen, de felértünk. 
Bár a kilátóból nem igazán látszott semmi (ezt nem úgy kell érteni, hogy felmentünk és szétnéztünk, de nem láttunk semmit, annak nem sok értelme lett volna, mert a tornyot sem lehetett látni...), a forró tea és a lefelé vezető úton felragyogó nap kárpótolt. A túra során megszámlálhatatlan gombával találkoztunk tömérdek színösszeállításban (bár pirosból volt a legtöbb, amelynek később megtudtuk a becses nevét: hánytató galambgomba :D).
Még lila is akadt.
Meg cincérrel is.

Aztán kalandparkban is jártunk. És onnan is elindultunk túrázni egy rövidet, 
de a turistautat megtalálni tovább tartott, mint maga a túra, mivel szerencsétlenségünkre a kalandparkba turistatérképet nem vittünk magunkkal. A park dolgozói nagyon segítőkészek voltak, de ahány embert megkérdeztünk, mind máshol tudta az indulóhelyet. Végül vagy hatvan métert ereszkedve megtaláltuk a jelzést, majd ugyanezt a szintet visszaszedve a Hanák Kolos kilátót. A legszebb perc az volt, mikor a kilátóból megpillantottunk néhány gyanús deszkatákolmányt és közelebbről megnézve rájöttünk, hogy egypercnyi sétára vagyunk a kalandpark paintballpályájától. Persze a túrát azért folytattuk, de az idő szűke miatt még a rövidre tervezett út is mindössze két-három kilométerre rövidült. Visszatérve még boboztunk egy keveset, ahol véletlenül sem tartottuk be a követési távolságot (biztosan nem volt gyanús, hogy egy helyett mindig hárman szerepeltünk a menet közben készülő fényképeken... :D) és idiótábbnál idiótább arcokkal pózoltunk a kamerába.
Később voltunk a parádsasvári üveghutában, ahol elképesztő ügyességgel készítenek mindenféle dísztárgyakat...
...mint például ezt a rózsát...
... és persze az üvegfúvás is jól megy nekik. 
Aztán utunk a bátonyterenyei kastélyba vitt, utána pedig a mátraderecskei strandon vettük fel egy kicsit a retró érzést, ahol a pénztáros néni a SZÉP-kártya hallatán csak ennyit mondott: "Ott mi még nem tartunk." És a hol tartanak kérdésre ez volt a válasz: "Van számla."
Utolsó napunkon még meglátogattuk a parádi palóc házat, ahol sok furcsaságot tudtunk meg az itt élő népcsoportról. Ezek hallatán a nagymamám igen lesújtó véleményt fogalmazott meg palóc testvéreinkről, mégpedig azt, hogy "nem voltak normálisak". :) Sétáltunk még a  Sástó körül és felmásztunk a kilátóba is, amiről megtudtuk, hogy eredetileg olajfúró toronynak épült. (persze nem a Mátrába...xD)
És hazafelé megálltunk egy táblánál, amit már az odaúton kinéztünk magunknak és nem lehetett kihagyni. Tádáá:
A profilképem is ennek itta meg a levét. Szegény nem volt hosszú életű, mindösszesen két hétig maradt, de hát mégiscsak jobb egy boldog táblával boldognak lenni, mint egy pávával pávának. (Ez persze csak irónia, az utóbbi eset remélem soha nem valósul meg.)
És aztán hazaértünk. És másnap sem tétlenkedtem, moziban voltam Edittel illetve beszereztem magamnak végre az oly régóta áhított kalapot. Egyébként A holnap határát néztük, ami nagyon-nagyon jó volt, de a végén csalódtam. Egyszerűen logikátlan a befejezés. Vagy ha nem, akkor  úgy tűnik én vagyok gyengeelméjű... De nem igazán szeretnék az lenni, szóval ha netán valaki aki ezt olvassa, látta a filmet és érti a végét, nyissa fel a szemem, csillogtassa meg előttem az értelem kulcsát, és vezessen ki a hollywoodi logika útvesztőjéből. Ha tényleg megértem, veszek neki egy túró rudit. :)
Na és most a cím ígérete szerint már csak a miegymás van hátra. Viszont el kell titeket keserítenem, mert fogalmam sincs, mit takar ez a kifejezés. Mikor a címet írtam, még tudtam, miféle miegymásról fogok még beszélni, de ez már a múlté. Talán jobb is, hogy elfelejtettem, mert így is igen hosszú betűsor kerekedett itt, e szent helyen. Szóval végeztem.
A zenét pedig azért választottam, mert ez a Csontváros egyik betétdala, amit épp tegnap néztem meg, és nem is épp rossz szám. A filmhez pedig nagyon passzolt. Na így mégis lett egy kis miegymás. :)
https://www.youtube.com/watch?v=kU_XYLVrTZk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése